...akkor most dőljünk hátra, és gondoljuk végig, mit csinálnánk, ha 24 órán belül tényleg megszűnne minden élet a Földön?
Van egy kis történet, nem tudom, hogy van pontosan, de a lényeg, hogy egy rabbi így okítja tanítványait:
- Az embernek halála előtti napon meg kell térnie.
Erre egy figyelmes bóher rögtön azt kérdezi:
- De hát Rabbi, honnan tudja majd, mikor hal meg?
- Hát ez az!
Ez persze elsőre nagyon bölcs gondolat, akár megtérésről*, akár másról van szó, de, valójában lehetséges úgy élni, hogy mindig, minden pillanatban az eszemben legyen, hogy az életem egy olyan ajándék, amit bármikor elvehetnek tőlem?
...Az embernek nem elég pusztán szeretni, muszáj, hogy bölcsen, céltudatosan végezze a dolgát /nem árt persze, ha megtudja, mi az/, de ebbe nem fér bele az a túláradó szeretet és elfogadás, ami egy biztos, közös megsemmisülés előtt lenne úrrá a legtöbb emberen...Mert ha holnap vége mindennek, nincs tét, nincs miért álarc mögé bújni, nincs mit, és kit félteni, nincs más, csak a szeretet.
...De vajon, világvége nélkül, lehet így élni?
*akármi is legyen az
