A mákniás depresszdiótól kezdve a T.V-eszmékig

Aludni kellene...
...izé...kellett volna...no mindegy - most már nincs is merszem lefeküdni. (ahogy jó Geszti Péterünk mondá': "minek lefeküdni, hogy ha nincs kivel?")
No nem mintha efféle szempontok vezérelnének, amikor nem vagyok képes beleerőszakolni magam az ágyba nap-mint nap; de azt hiszem, mégiscsak van ebben a sorban valami...Kár a drága időt elpazarolni alvással...:-)

(Helyette inkább blogolok:-)

A probléma csak ott kezdődik, hogy a testem molekuláris regenerálódásához szükséges pihenést nem tudom semmivel sem kiváltani, s nekem holnap dolgoznom, s gyakorolnom kell, s félő, hogy nem fogom megállni a helyem...

Igazából nem tudom, miért csinálom ezt.
Ma éjjel kivételesen TV-t néztem a húgommal; először a Spongyabobbal szórakoztattuk magunkat, majd jónéhány videoklip szisztematikus leszólása, s egy-két épp adásban lévő sorozat megtekintése után jó filmre bukkantam (ekkorra ő már elaludt): a Megszólít az éjszaka ment a Cool-TV-n. Most arra nem térnék ki, mennyire zseniális ez a film - esetleg majd később szót ejtek róla...A filmnek vége lett, én feljöttem a szobámba, de már annyira fáradt voltam, hogy nem volt erőm átöltözni sem, így indítottam egy blogot. Logikus, nem?:-)
A tegnap este/ma hajnal annyiban volt más, mint a hasonló napszakokban lezajló viselkedésem, hogy nem szoktam TV-t nézni...nálam az az általános, hogy rászabadulok a számítógépre, és vagy játszom (Hitman 2 sokadjára), vagy az index/drummerworld/youtube -triumvirátus nézegetésével szórakoztatom magam, s mire fölocsúdok, már fölkel a Nap.

Hogy miért teszem...? Nem is tudom.... valami hiányzik...valami "extrát", valami különlegeset várok ezektől a hajnali tivornyáktól, mint a fiatal cowboy, akit most avatnak be az ivás, a verekedés és a hangzatos történetek mesélésének rejtelmeibe, s megrészegíti a tudat, hogy most végre valami rend-kívüli történik vele, ám ha másnap reggel fájó tagokkal ébred fel a kocsma tornácán, hamar rájön, hogy az egész este csak üres és hasztalan önrombolás volt.

S én ezt már tudom, hisz' most le is írtam, de valamiért újból, s újból megteszem, s az sem tántorít el eme szokásom gyakorlásán, hogy néhány hete megfázással küzdödök.

Lehet, hogy csak egyszerűen lusta vagyok?
Keményen fegyelmeznem kellene magamat, leírni, hogy mit akarok, és kegyetlen mód' behajtani magamon? Biztosan.....Vagy csak kellene valaki, aki férfivá, emberré tesz.

   A minap olvastam egy jó szót: dehumanizálás.
A cikk, ahol szerepelt, nagyjából arról szólt, hogy a jobboldalnak Gyurcsány és az MSZP minden - Uram bocsá' - töketlensége, pofátlansága ellenére sem szabadna az emberi méltóságától, a mindennemű állampolgári egyenlőségétől megfosztva, afféle alsóbbrendű fajként beállítani a baloldal ominózus képviselőit, mert ez nagyon veszélyes vizekre terelheti a a magyar közélet már amúgy is elég viharvert hajóit.., stb. stb.
Hogy mi erről a véleményem, az más lapra tartozik, de az jutott eszembe a cikk olvasása után, hogy én sajnos hajlamos vagyok arra, hogy dehumanizáljam önmagamat.
Persze azért nem tekintem magam féregnek, vagy ilyesmi, de pl. azt vettem észre, hogy ha huzamosabb ideig nem vagyok idegen nők/potenciális barátnők közelében, akkor kezdek megszűnni férfinak lenni. No nem úgy, hogy visszanő a péló, de az alapvető közérzetembe, a magamhoz és a környezetemhez, sőt az életemhez való viszonyomba beférkőzik egy bizonyos identitás-nélküliség, és egy olyan, állandó jellegű apátia, hogy sokszor szinte elfelejtem, mit is akarok kezdeni magammal...
Pedig nagyon jó terveim vannak, amik alapvetően nem rugaszkodnak el a lehetőségeimtől, tehát igazából efféle problémáim nincsenek.
...
Be kell csajozni. Na majd erről is egy posztot.